fotofabrik

sok egyéb mellett talán minden fotó rendlkezik két fő tulajdonsággal: érzelmeket válthat ki és elgondolkodtat. és, vagy; vagy, és. mert ugye a fotó -mint minden egyéb művészeti tevékenység- rendkívül szubjektív. mindez csak azért jutott eszembe, mert kezdő fotósként, az útkeresés időszakában talán célszerű lenne eldöntenem, milyen jellegű fotókat szeretnék a továbbiakban készíteni.

a fő kérdés: mi a fontosabb? megfelelni az elvárásoknak és értelmezhető, befogadható fotókat készíteni, melyek ennélfogva szerethetőek is - vagy kísérletezni számolva azzal, hogy fotóinkat nagy valószínűséggel nem fogják érteni, így szeretni sem. gondolatmenetemet máris szeretném porrázúzni, hiszen a helyzet nem ennyire matematikai, az imént tisztáztuk, hogy a fotó szubjektív műfaj. biztos vagyok abban, hogy egy kép akkor is válthat ki érzelmeket, ha nem igazán értjük.

ha már útkeresés, továbbmegyek: nem akarok érthető fotókat készíteni. nem gondolom, hogy egy képnek (és itt most elnézést kérek a természetfotósoktól, jelen esetben az ő képeik nem képezik elmélkedésem tárgyát), legyen szó emberábrázolásról, indusztriális-, vagy épületfotókról, egyszerű életképről feltétlenül kell valamit mondania. sok-sok véleménnyel találkoztam, amely bizonyos képeimből az értelmet hiányolta, fürkészte a koncepciót, majd miután nem lelte, értetlenül odébbállt.

nem állítom, hogy csakis érthetetlen, szándékosan befogadhatatlan fotókat kellene készíteni, de azt igen, hogy általában véve muszáj felrúgni a megszokottat, hogy valóban újat tudjunk nyújtani, legyen az csak szép, vagy mondanivalóval teli.

a fotó szerethetősége, az esztétikai élmény csakis a befogadó oldalon dől el. több olyan képet készítettem, amit csak egyszerűen szépnek gondoltam, más pedig értelmezte is, és olyan mondanivalót fedezett fel benne, ami előtte soha meg sem fogalmazódott bennem, így fordulhatott elő, hogy én értettem meg legutoljára a saját fotómat.

ezért szép a fotográfia.